Tábi Vadásztársaság

"Vadász vagyok, Hunor s Magor nyomán, sok kincset őrzök, mit rejt szép hazám."

Vadásztársaságunk története eseményekben gazdag és fordulatos. Az idő múlásával egy részük elfelejtődik, más részük megszépül. A tagság változásával csak a közelmúlt eseményei ismeretesek. Mindenesetre célszerű - a múltat még ismerők által elmondottak alapján - felidézni és összefoglalni történetünket. Hol vagyunk, kik vagyunk és mit csinálunk. A II. világháborút követően megváltozott a vadgazdálkodás és a vadászat rendje. A volt Őrhalmi TSZ Vadásztársaság, ami a környező közeli és távoli települések területét két alkalommal is, egyesítésként magába foglalta. 1980-ban azonban kettéválás történt és azóta időszakonként terület csökkenés. A vadászati és vadgazdálkodási törvény szerint a földtulajdonosok 10 évenként alakítják ki földtulajdonosi közösségüket és döntenek a vadgazdálkodói és vadászati tevékenységükről. Ez először 1998-ban történt. Ekkor még 6900 hektárunk volt. Vadászterületünk jelenlegi formáját, méretét - 3500 hektár - 2007-ben nyerte el. Így tovább vadászhatunk zömmel Varsány közigazgatási területén és egy kis részben a szomszédos települések határos részén.

A földtulajdonosok és vadászok akarata, vágya formálta és alakította ki a területet. Szeretnénk megköszönni azoknak a varsányi embereknek a hozzá állását és a bizalmát, akik segítettek a vadászterület kialakításában, nem hagyták, hogy a falunak ne legyen vadásztársasága. Nevünk évtizedekig nem változott, azonban az Őrhalmi TSZ. Vadásztársaságról a 2001. novemberi közgyűlésen a Tábi Vadásztársaságra módosítottuk. A névváltoztatásban a vadászház elhelyezkedése motivált minket.Vadászházunk évekig nem volt. A körülmények szerencsés alakulása folytán 1994-ben egy romos, tanyasi jellegű házat vettünk Varsány határában. Majd sok-sok közösségi munkával, pénzügyi-anyagi hozzájárulással a tagság egy kulturált, szolid, a tájba illő vadászházat épített belőle. Köszönet jár mindazoknak - vadászoknak és nem vadászoknak - akik ezt lehetővé tették. Egy vadászház, amely nem hivalkodó kastély, hanem a nevéhez illően néz ki és a tagság érdekét szolgálja, továbbá teret adtunk családi, önkormányzati rendezvényeknek is.

Vagyonunk szolid, de ezt nézőpont kérdése. A vadászat szerelmeseinek a legfőbb érték, nem vadászházakban, traktorokban, terepjárókban ölt testet, hanem a vadban és egyben a róla való gondoskodásban. Ez utóbbiban még sok tennivalónk van. A hajdan volt lehetőségek szűkültek.

Tagságunk összetétele folyamatosan változott. Sok a helybeli. A maiakat talán mindenki ismeri. De nézzünk meg egy 1985 –ös névsort! Kik is voltak az akkori varsányi vadászok? Nos: Baráth Mihály, Baráth József, Baráth Róbert, Csomós József, Király Sándor, Matuska Ferenc, Pálmány István, Tóth Ferenc, Tóth Dénes, Tóth József, Szeróczki Bertalan.

Jelenleg az összlétszámunk 32 fő, 3 fő felvételi lehetőségünk van. A vadásztársaság elnökei becsülettel igyekeztek vezetői feladataiknak eleget tenni. Illik őket felsorolni: Magyar Mihály, Koreny József, Bánszki György, Tóth Ágoston, Verbói László, Györösi István.

Büszkék vagyunk, hogy a vadásztársaságunknak 2 olyan tagja volt 2010 tavaszáig, akik más társaságnál a megyében biztosan,de talán az országban sincs, nem volt. Rónási Pista bácsi 97 évesen és Olexa József 88 évesen akasztotta szögre a puskáját. Mindketten alapító tagok voltak. Olexa Józska bácsi 1941. november 21-e óta vadászott. Közel 70 éve vadász. Az első vadászjegyét a Magyar Királyi Adóhivatal Ipolyság nagypecséttel érvényesítették.

A VAD. Területünkön a nagyvad és apróvad és a kártevők is megtalálhatóak. A teljesség kedvéért néhány szót róluk és vadászatukról.

A gímszarvas, ékes koronájú, nemes állat, mindközül a legnemesebb. A szeptemberi szarvasbőgés, az erdő operája. Különösen izgalmas a Tábi tó partjáról hallgatni a bőgést. A szarvasbikáktól zengő Hajagos és Sipek felől a Cserepes völgye, illetve Gyümölcsös tető, mind a tó felé hozzák az udvarló dalokat, mintha páholyból hallhatnánk. Minden alaklommal beleborzong a vadász, amikor meghallja a mély, öblös áriát. A vadászoknak ilyenkor adatik lehetőség trófeás vadat zsákmányolni. Legtöbb gímbikánknak külföldi illetve hazai vendégvadászok az elejtői. Évente tíz szarvasbika kerül terítékre, trófeájuk 7 kg körüli, köztük 1-2 érmes trófea.

Az őz kedves és törékeny. Életmódjából adódóan és a vadászterületünk formája, adottsága miatt elegendő van belőlük. Az őzbakokat szintén elsősorban vendégvadászokkal lövetjük. 16-20 őzbak kerül kilövésre évente, ebből általában 6-7 kiemelkedően szép trófea, melyet éremmel jutalmaznak

A vaddisznó, a fekete sereg agyaras katonája, nevéhez hűen viselkedik. Számuk az utóbbi években növekvő tendenciát mutatott. Tagságunk előszeretettel vadássza, lesvadászaton és társasvadászaton egyaránt. Telente 3-4 alkalommal szervezünk vaddisznó társasvadászatot. 150-200 vaddisznó kerül terítékre évente a vadászatok során. Eddigi monumentális, legnagyobb méretű, elejtett vaddisznó tömege 186 kg volt.

Sajnos apróvadjaink száma kevés. A fácántelepek megszűnése és a tavalyi esőzés apasztotta apróvadjaink számát. Mivel főképp nagyvadas területtel rendelkezik a vadásztársaság ezért csak a terület szélein fordul elő apróvad, ott is csak elvétve az imént felsoroltak és a kisparcellás gazdálkodás miatt. A nyúl és fácán vadászata ugyancsak kedvelt. A csekély terítéktől eltekintve a társaság így is jó hangulatú apróvad vadászatot szervez évente pár alkalommal.

A Tábi Vadásztársaság vadászidénye 2011. május 1-én kezdődik, őzbak vadászattal, onnantól egész évben hallatja magát a villámló bot hangja. Olaszországból és Ausztriából érkeznek vendégek, hogy terítékre hozhassák őzbakjaikat, vaddisznóikat.

A baleset megelőzés érdekében fokozottan szeretném felhívni a figyelmet! Elsősorban a vadásztársakat, de a fakitermelőket, gombázókat, kirándulókat is, kérem legyenek egymásra tekintettel és legyenek nagyon figyelmesek, ha az erdőket járják, hogy továbbra is mindenki biztonságban érezhesse magát.

A Tábi Vadásztársaság kollektívája köszönetet mond, hogy e néhány gondolat megjelenhet és a falu lakosainak sok szerencsét kíván!

Köszönöm a segítséget a cikk elkészülésében: Győrösi Istvánnak, a vadásztársaság elnökének, Táborszki Lászlónak a vadásztársaság titkárának, Vincze Ferenc vadászmesternek és nem utolsó sorban Édesapámnak, Tóth Dénesnek az Ellenőrző Bizottság elnökének.

Írta: Tóth Petra





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 13
Heti: 25
Havi: 130
Össz.: 18 332

Látogatottság növelés
Oldal: A Tábi Vadásztársaság története
Tábi Vadásztársaság - © 2008 - 2024 - tabivt.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »